Rýchle dodanie
Po celej SR
"Milyen kevéssé ismer, Straitley! Több kedvezőtlen sorsfordulatot éltem túl, mint azt el tudná képzelni. Tizenhét évesen szültem a lányomat, és soha nem neveztem meg az apát. Huszonhárom évesen kezdtem el tanítani egy, a St. Oswaldhoz nagyon hasonló iskolában. Minden lehetséges módon harcolnom kellett a helyemért, leküzdve az előítéletet, a szexizmust és az elítélő véleményeket. Túlestem egy kettős mastectomián úgy, hogy senkinek sem szóltam róla. Átvészeltem a férjem és egy idősebb testvérem halálát, egy szerelmi viszonyt. Láttam meghalni a szüleimet, kénytelen voltam elviselni, hogy a lányom Amerikába költözött. Elkövettem két gyilkosságot; az egyiket hirtelen felindulásból, a másikat önös érdekből. Még alig töltöttem be a negyvenet, és most végre kezdem learatni a becsvágyam babérjait. Eljött az én időm, Mr. Straitley. És téved, nem vagyok sérült. Ép egész vagyok." "Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint egy nőnek belépni ezen a kapun. Én most nemcsak beléptem, de a kapu az én kapum és a szabályok az én szabályaim." A patinás, több mint ötszáz éves múlttal rendelkező yorkshire-i gimnázium, a St. Oswald fiúiskola életében bekövetkezik az elképzelhetetlen: Rebecca Buckfast személyében kinevezik az intézmény élére az első női igazgatót. Rebecca Buckfast elszánt, ambiciózus nő, aki mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen ebben a férfiak uralta világban. Miközben a tanárok és a diákok próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, újabb esemény forgatja fel az iskola életét: Roy Straitley latin tanár tanítványai az iskola új szárnyának építkezésén emberi maradványokat fedeznek fel. Staitley azonnal értesíti az igazgatónőt, ám amikor beszámol neki a fejleményekről, úgy érzi, hogy a nőt nem éri váratlanul a holttest felbukkanása... Vajon köze van a holttestnek Rebecca Buckfast múltjához és ahhoz, hogy a bátyja sok-sok évvel ezelőtt eltűnt, ő maga pedig bátyjának egykori iskolájában vállalt tanári állást? Buckfast kész elmesélni élete történetét Stratileynek, a kérdés csak az, mennyire lehet megbízni az emlékeiben, mennyire őszinték a szándékai, és vajon mire készül most... * A leginkább a Csokoládé szerzőjeként ismert Harris a pszichothriller műfajában is jeleskedik. A St. Oswald magániskolában játszódó kötetekben Harris sötét oldala jelenik meg, és a szerző biztos kézzel, egyszerre szórakoztató és elborzasztó módon mutatja meg nekünk az emberi lélek egészen bizarr oldalait.
Vitajte v našej podkategórii "Detektívky, trilery, horory" v sekcii Knihy! Tu vám predstavíme široký výber kníh so záhadami, napätím a strachom, ktoré vás pohltia od prvej strany a nedajú vám spávať. Záhadné prípady, šokujúce obrátky a nečakané zvraty - to všetko nájdete v našej ponuke detektívok. Nechajte sa unášať svetom vyšetrovateľov, dedukcií a odhalení. Od klasických detektívnych príbehov po moderné thrillere, dozviete sa, kto je páchateľ, až keď to autor rozhodne. Ak máte rádi adrenalin a napätie, náš výber trilerov vás nesklame. Od emocionálnych jazýčkov, ktoré ťažko rozviažete, po spletité zápletky s nečakanými koncami - nájdete tu všetko, čo si môžete želať. Predá sa vám snaha postavy uniknúť pred ťažkou minulosťou, či príbeh obyčajného človeka, ktorý sa ocitne uprostred neznámych a nebezpečných udalostí. Ak ste odvážni a radi zažívate strach, horory sú pre vás tou správnou voľbou. Od klasických nadprirodzených bytostí po temné tajomstvá, ktoré vás dostanú až na pokraj chladného potu. Naše horory vás vtiahnu do sveta temnoty a neznáma, kde nebudete vedieť, čo je skutočnosť a čo je len ilúzia. V našej podkategórii "Detektívky, trilery, horory" nájdete knižné skvosty od renomovaných autorov, ako aj objavy nových talentov. Ponúkame vám kvalitné a fascinujúce diela, ktoré vám dodajú dávku napätia a príbeh, ktorý si budete pamätať ešte dlho po dočítaní. Vyberte si knihu podľa vlastného gusta a nechajte sa unášať do sveta záhady, adrenalinu a hrôzy!
Po celej SR
100% zabezpečenie platby
Jednoduchá reklamácia tovaru
Podpora na telefóne a emaile