Ablak-zsiráf könyvek - Kolektív autorov


9,19 €
  • Na sklade

A sorozat legújabb kötete az emberről szól. De a szokásoktól eltérően nem szedi szét az emberrel kapcsolatos ismereteket egy-egy tudományág logikája mentén, hanem igyekszik - a teljesség igénye nélkül - a kisiskolások számára mindazt elmondani, ami az ember létezésével kapcsolatban számukra érvényes, fontos, érdekes lehet. Így szó esik az együttélés formáiról, az ember életét meghatározó körülményekről,

EAN: 9789634862871

Výrobca: Móra Könyvkiadó

Popis produktu

A sorozat legújabb kötete az emberről szól. De a szokásoktól eltérően nem szedi szét az emberrel kapcsolatos ismereteket egy-egy tudományág logikája mentén, hanem igyekszik - a teljesség igénye nélkül - a kisiskolások számára mindazt elmondani, ami az ember létezésével kapcsolatban számukra érvényes, fontos, érdekes lehet. Így szó esik az együttélés formáiról, az ember életét meghatározó körülményekről, a társas együttélés gazdasági és kulturális aspektusairól csakúgy, mint az embert meghatározó biológiai sajátosságokról. A kötetben, a sorozat jellemzőinek megfelelően, nem tudományos meghatározásokat olvashatnak a gyerekek, hanem szakmailag pontos, és az ő szempontjukból célszerű magyarázatokat. Ennek értelmében fontossá váltak a fantáziát megragadó elemek, a mesélés attitűdje, a konkrétumokból kiinduló általánosítások.

Encyklopédie pre deti a mládež - ostatné

Encyklopédia pre deti a mládež z kategórie Náboženstvo, konkrétne podkategórie ostatné, je inšpiratívnym a vzdelávacím zdrojom, ktorý sa zameriava na sprístupnenie rozmanitosti náboženstiev celému mládežníckemu publiku. Táto časť encyklopédie rozširuje a hlbšie preskúmava náboženské tradície, ktoré niesú zahrnuté v hlavných kategóriách. V tomto rozsahu máme v úmysle poskytnúť informácie o náboženských systémoch, ktoré možno považovať za menej známe či menej študované v bežnej literatúre. Otvorme dvere do fascinujúceho sveta náboženstva, zahŕňajúceho tradičné náboženstvá pôvodných etnických skupín, menej známe formy spiritualizmu a rôzne uskupenia v rámci existujúcich náboženstiev. V tejto časti encyklopédie deti a mládeže budú mať prístup k informáciám o náboženských praktikách, rituáloch, zvyklostiach a symbolike v rôznych krajinách a kultúrach. Ponúkame krásne ilustrované príbehy, ktoré sú zaujímavé, vzrušujúce a súčasne poučné. Deti a mládež môžu objavovať a porovnávať rozdielne aspekty viery, zvykov a tradícií z rôznych častí sveta. Každé náboženstvo je prezentované úctyhodným a objektívnym spôsobom, aby sme podporili toleranciu a porozumenie medzi mladými čitateľmi. Okrem toho, že sa dozvedia viac o náboženských prvkoch, deti a mládež sa tiež dozvedia o dôležitých postavách, udalostiach a symboloch, ktoré sú s danými náboženstvami spojené. Táto časť encyklopédie pre deti a mládež je tak jedným z najdôležitejších odrazových mostíkov k realitám a hodnotám, s ktorými sa často stretávajú v globálnom svete. Navrhovaná podkategória encyklopédie pre deti a mládež je teda vzrušujúcou a interaktívnou cestou, ako pristupovať k rôznorodosti náboženstiev, aby sa mladé generácie mohli bližšie spoznať s viacnárodným a multikultúrnym svetom, v ktorom žijeme.

  • icon
    Jednoduché vrátenie
  • icon
    Kvalitný servis
  • icon
    Originálny produkt
Autor Kolektív autorov
GLS 3,89 €
Koľko stojí Ablak-zsiráf könyvek - Kolektív autorov?
Momentálne je tovar v akcii za cenu 9,19 €
V akej kategórii mám produkt hľadať v eshope?

Dinoszauruszok és hüllők - Loredana Agosta Dinoszauruszok és hüllők - Loredana Agosta

Tudod-e, mikor jelentek meg, és mikor, miért pusztultak ki a dinoszauruszok? Hogyan néztek ki ezek a változatos méretű ősállatok, melyek több mint 170 millió éven át uralták a Földet? Miért borították egyesek testét pikkelyek, míg másokét tollak? Kihaltak-e a dinók, vagy tovább élnek madarak formájában? Mikor jelentek meg az első hüllők? Vajon miért szeretnek annyira napozni? Hogyan tud lenyelni egy

Do obchodu
Egyszer volt... - Az emberiség történetének képes enciklopédiája - Albert Barillé Egyszer volt... - Az emberiség történetének képes enciklopédiája - Albert Barillé

Az enciklopédia Albert Barillé Egyszer volt... című híres és méltán népszerű rajzfilmsorozata alapján készült, mely máig sokak kedvence. A Föld keletkezése, az ember története megjelenésétől napjainkig, fontos találmányok, nagy felfedezők - egy csodálatos időutazás több mint száz tematikus oldalpáron, rengeteg színes illusztrációval és fotóval, valamint egy kisszótárral, ahol a kevésbé ismert fogalmakat

Do obchodu
Encyklopédia kvízov Génius - neuvedený,Mariana Hyžná,Matúš Hyžný Encyklopédia kvízov Génius - neuvedený,Mariana Hyžná,Matúš Hyžný

S KNIHOU ENCYKLOPÉDIA KVÍZOV GÉNIUS SA DOZVIEŠ VEĽA NOVÉHO! Vieš, kde leží rieka Amazon alebo sopka Fudžisan? Rozoznáš krížovú kosť od hrudnej? Spoznáš archeopteryxa? Zbadáš rozdiel medzi bejzbalovou a tenisovou loptou? Nie? Potom je táto kniha pre teba. Prečítaj si zaujímavé fakty, preštuduj viac ako 50 zaujímavých obrázkových kvízov a otestuj sa na úrovniach začiatočník, pokročilý a génius. Pre čitateľov

Do obchodu
Detská univerzita aj pre dospelých 2019 Detská univerzita aj pre dospelých 2019

Prečo?... si nemôžeme kúpiť mobil... nás detstvo ovplyvní na celý život... sa bojíme... sa štát musí postarať o sociálne slabších... je umenie dôležité pre život... potrebujeme dýchať... chceme rozumieť Číňanom... je stres zlý aj pre baktérie... sú otázky začínajúce slovom „prečo“ tie najťažšie. Špičkoví odborníci ponúkajú odpovede na základné detské otázky. Súhrn prednášok, ktoré odzneli na 17. ročníku

Do obchodu
A futballvilág hihetetlen történetei - Zsolt Margitay,Richárd Margitay A futballvilág hihetetlen történetei - Zsolt Margitay,Richárd Margitay

A labdarúgás vitathatatlanul a bolygónk legnépszerűbb és legkedveltebb sportjának számít, ennélfogva a média és a szurkolók részéről is mindig megkülönböztetett figyelem kísérte a futball világában történteket. Ez a könyv most arra vállalkozik, hogy bemutasson olyan elképesztő sztorikat és érdekességeket, amelyek eme csodálatos játék kapcsán megestek a pályán vagy azon kívül. Olvasói részről ezúttal

Do obchodu
Hol javítják az autót? - Mi MICSODA mini füzet - Stefanie Steinhorst Hol javítják az autót? - Mi MICSODA mini füzet - Stefanie Steinhorst

Kié lehet az a kutya, aki hátul az autó szervizben huncutkodik? Nézhetik bentről a gyerekek a forgó keféket, miközben mossák az autót? A könyv lapjain megelevenedő történetben a szerelő megmutatja, hogyan veszi le a kerekeket, hogyan cserél olajat, mire jó a levegős kulcs, és a felemelt autó padlólemezét is megnézhetik a gyerekek. Csillog-villog az autó, amikor kijön a mosóból. Az ismeretterjesztő

Do obchodu
BBQ Expedíció - Kolektív autorov BBQ Expedíció - Kolektív autorov

BBQ-alapvetések, techinkák, receptek és élmények. A könyv célja: feltárás, tanulás, megértés, egy ételkészítési és életszemlélet bemutatása.

Do obchodu
Obrázky hudby - Émilie Beaumontová Obrázky hudby - Émilie Beaumontová

Vďaka tejto knižke sa môžu deti vydať do sveta hudby plného zvukov a tónov. Poslúži im ako užitočný sprievodca...

Do obchodu
Ma, holnap, most és mindjárt Ma, holnap, most és mindjárt

\"A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete az idő fogalmával ismerteti meg az apróságokat. A gyerekek számára ismerős élethelyzeteket bemutatva érzékelteti, hogy a különböző időtartamot kifejező szavak mit is jelentenek. A kisgyermekek megtudhatják, hogy milyen napszakok, napok, hónapok és évszakok váltják egymást, példákat láthatnak arra, mi a különbség a most és a mindjárt között, és milyen

Do obchodu
Star Wars - Rogue One Veľký obrazový sprievodca - Pablo Hidalgo Star Wars - Rogue One Veľký obrazový sprievodca - Pablo Hidalgo

Vyrobené v spolupráci s firmou Lucasfilm. Napísal uznávaný odborník na Star Wars Pablo Hidalgo. Star Wars: Rogue One: Veľký obrazový sprievodca kombinuje množstvo záberov z filmu s podrobnými profilmi jednotlivých postáv, úchvatnými znaleckými informáciami a neuveriteľnými priečnymi rezmi vozidiel. Preskúmajte vnútro povstaleckého výsadkového U-wingu • Prebádajte nové planéty a prastaré svety • Objavte

Do obchodu
Ó, azok a csodálatos állatok! Állatkerti történetek - Ágnes Telegdi Ó, azok a csodálatos állatok! Állatkerti történetek - Ágnes Telegdi

-Miért szeretnek a kaliforniai oroszlánfókák labdával játszani? -Hogyan lehet beleszeretni első pillantásra egy kaméleon kócos tekintetébe? -Miért nem szédül a lajhár, pedig hosszú órákat tölt fejjel lefelé függeszkedve a fán? Olvasd el ezt a vidám, érdekes és izgalmas könyvet, és mindenre választ kapsz. Emellett megismerkedhetsz a rendkívül ritka szibériai tigris életével, a barnamedvék hétköznapjaival,

Do obchodu
Unstoppable Us, Volume 1 - Yuval Noah Harari,Ricard Zaplana Ruiz Unstoppable Us, Volume 1 - Yuval Noah Harari,Ricard Zaplana Ruiz

We humans aren\'t strong like lions, we don\'t swim as well as dolphins, and we definitely don\'t have wings! So how did we end up ruling the world? The answer to that is one of the strangest tales you\'ll ever hear. And it\'s a true story . . . Have you ever wondered how we got here? From hunting mammoths, to flying to the moon? It is because we are unstoppable. But what made us so? Well, we have

Do obchodu
Ako funguje svet - neuvedený,Milan Thurzo Ako funguje svet - neuvedený,Milan Thurzo

Jedinečná encyklopédia pre všetkých zvedavých čitateľov bez ohľadu na vek Zaujímali ste sa niekedy o to, ako je možné, že sa e-mail dostane k svojmu adresátovi na druhom konci sveta? Prečo by ste počas búrky nemali stáť pod stromom? Čo sa stane s odpadom na skládke? V tejto encyklopédii nájdete odpovede na otázky, ktoré ste si možno ešte ani nepoložili. Jednoznačne sa však dozviete niečo úžasné a nové.

Do obchodu
Malí ľudia, veľké sny: Kráľovná Alžbeta II. - Maria Isabel Sanchez Vegara,Denisa Ľahká Malí ľudia, veľké sny: Kráľovná Alžbeta II. - Maria Isabel Sanchez Vegara,Denisa Ľahká

Zoznám sa s výnimočnými ľuďmi a ich nevšednými osudmi. Či už ide o dizajnérov, umelcov, alebo vedcov, všetci dosiahli úžasné úspechy, hoci naZoznám sa s výnimočnými ľuďmi a ich nevšednými osudmi. Či už ide o dizajnérov, umelcov, alebo vedcov, všetci dosiahli úžasné úspechy, hoci na začiatku bol každý z nich len malé dieťa s veľkými snami. Blízka rodina ju volala Lilibet. Od detstva milovala psy, kone

Do obchodu
Mi lenne, ha? 2. - Randall Munroe,Krisztina Varga Mi lenne, ha? 2. - Randall Munroe,Krisztina Varga

Randall Munroe, a Mi lenne ha...?, a Hogyan... és a Magyarázókönyv hazánkban is népszerű szerzője ezúttal is az olvasóitól kapott, őrültebbnél őrültebb elméleti és alapvető kérdésekre ad frappáns válaszokat. Tűzoltó rúdon csúsznál le a Holdról a Földre? Ragyogó ötlet! Csak tudd, a sikeres földet érés nem elhanyagolható szempont. A légkör hőmérsékletét szeretnéd csökkenteni? Bravó! Mondjuk úgy, hogy

Do obchodu
Hol készül a művészet? - Emese Révész Hol készül a művészet? - Emese Révész

Révész Emese művészettörténész és Grela Alexandra, festőművész, illusztrátor 25 korszakos jelentőségű alkotó képzelt műtermének ábrázolásával mutatja be a képzőművészetet, az altamirai barlangrajzoktól a Banksy-graffitikig. Valamennyi jelenet a művészet születésének legtitkosabb helyén, a műteremben játszódik, ahol az alkotás folyik. A könyv rengeteg humorral és játékossággal próbál arra csábítani,

Do obchodu
Kouzelná hmyzí škola - Radomír Socha Kouzelná hmyzí škola - Radomír Socha

V knížce Kouzelná hmyzí škola nás autor prostřednictvím skřítka Rubínka zavede do kouzelné a tajné hmyzí školy. Ve veselých a vtipných příbězích poznáme nejrůznější hmyz – jak vypadá, co dělá a jaké rošťárny během školní výuky Rubínkovi provede. S pomocí této pohádkové knížky se tak školáci seznámí s celou řadou u nás žijících druhů hmyzu a ještě se skvěle pobaví!

Do obchodu
Špina - Smradľavé dejiny hygieny - Piotr Socha,Monika Utnik-Strugala,Alexander Horák Špina - Smradľavé dejiny hygieny - Piotr Socha,Monika Utnik-Strugala,Alexander Horák

Umývanie rúk, čistenie zubov, sprchovanie, kúpanie, splachovacia toaleta ako súčasť hygieny sú už takou samozrejmosťou, že nad tým ani neuvažujeme. No kedysi si o čistote mysleli niečo úplne iné: „Ruky si umývaj často, nohy len zriedka a hlavu si neumývaj vôbec.\" „Kúpem sa raz mesačne - bez ohľadu na to, či je to potrebné, alebo nie.\" „V mojej rodine sa nikto nekúpal.\" A to ešte nehovoríme o záchode,

Do obchodu
LEGO Állatok atlasza - Rona Skene LEGO Állatok atlasza - Rona Skene

Ismerd meg a világ állatait és a fantasztikus LEGO modelljeiket, és építsd meg! Utazz el minden földrészre, és fedezd fel az ott élő, lenyűgöző állatokat az élőhelyükkel együtt! Meríts ötleteket a több mint 100 LEGO modellből, a tigristől a teknősön és tevén át a kaméleonig! Kövesd az egyszerű építési tippeket, és alkosd meg a saját vadon élő LEGO állataidat! A könyv tartalmazza négy LEGO állat elemeit.

Do obchodu
Little People, Big Dreams: Music Stars - Maria Isabel Sanchez Vegara Little People, Big Dreams: Music Stars - Maria Isabel Sanchez Vegara

Little People, BIG DREAMS: Music Stars is a boxed gift edition set of three books - Ella Fitzgerald, Dolly Parton and Josephine Baker - from the bestselling series.

Do obchodu
Produkty

Populárne produkty

Oceľové náušnice, lesklé biele súmerné srdcia
2,00 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Stretnutie v úžase - Jelenák, Eva Kubáňová Jozef
11,31 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Obrázky z domova - CDmp3 (Čte Jaromír Meduna) - Čapek Karel
11,96 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Polychromatické jablko - Dolníková Simona
5,61 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Product Images
Doručení zdarma
Dravci, sokoli a sovy - Karel Šťastný
31,30 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Cesta okolo sveta - autor neuvedený
9,99 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Mafie pláče - autor neuvedený
1,13 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Product Images
Doručení zdarma
Pěšky na Aldebaran - Adrian Tchaikovsky
15,62 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
ESPRIT dámske hodinky Wind Ivory Gold ES1L239L0035
99,90 €
Uvedená cena je platná k 02.07.2024
Každý klame - Seth Stephens-davidowitz
13,77 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Nákup a predaj - Jaroslav Kita
14,35 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Vimalakírtiho sútra
24,68 €
Uvedená cena je platná k 07.07.2024
Manuální medicína
31,32 €
Uvedená cena je platná k 08.07.2024
Prečo my

Prečo si nás ľudia vyberajú

Service
Rýchle dodanie

Po celej SR

Service
Zabezpečená platba

100% zabezpečenie platby

Service
Jednoduchá reklamácia

Jednoduchá reklamácia tovaru

Service
Podpora

Podpora na telefóne a emaile