Rýchle dodanie
Po celej SR
Az első világháború 1918 novemberében ért véget. Majd egy évvel később zárult le azonban Oroszországban és Kelet-Európában, miközben itt és Európa más területein is olyan konfliktusok sorozatát robbantotta ki, melyek egészen 1923-ig tartottak. A háború folytatásában kiemelkedő szerepe volt a paramilitáris csoportosulásoknak. Ezek rendelkeztek a formális katonai szervezetek bizonyos vonásaival, ám a reguláris hadsereggel szemben ezeket különböző forradalmak eszközeiként, vagy pedig - amikor az osztály- vagy nacionalista forradalom leverésére elégtelennek bizonyult a reguláris hadsereg - a hagyományos haderő pótlékaként alkalmazták. A paramilitáris erőszak különböző összefüggésekben is jelentkezett. Az Oroszországban kitört osztályforradalom által elindított erőszakhullámnak is fontos aspektusa volt, miközben Közép- és Kelet-Európában - Finnországot és Olaszországot is ide értve - ama ellenforradalmi tevékenységnek is elválaszthatatlan összetevőjévé vált, amelyek a bolsevik osztályerőszak mitikussá növesztett rémképével igyekeztek felvenni a harcot a rend és a tekintély védelmében. A paramilitáris erőszak a határok feletti és nemzetiségek közötti összecsapásokban is fontos szerepet kapott azokban az újonnan létrejött államokban, amelyek a korábbi soknemzetiségű birodalmak (Oroszország, Osztrák-Magyar Monarchia, Ottomán Birodalom) romjain születtek. Az ír függetlenségi háborúban is mindkét oldalon jelentős szerepet kapott. Sokszor volt politikai jelentősége is, és hosszú évtizedekig éreztette hatását a szimbolikája.
Prvá svetová vojna, označovaná ako zlomová udalosť v dejinách ľudstva, je prezentovaná na našom webe ako súčasť kategórie História, vojnová literatúra. Na stránke tejto podkategórie nájdete stručný a informatívny popis tejto epochálnej udalosti. Prvá svetová vojna bola globálnym konfliktom, ktorý sa odohral v rokoch 1914 až 1918. Vojna zapojila veľké mocnosti Európy, ktoré bojovali za získanie a udržanie strategických území a vplyvu. Začiatkom vojny bolo zatknutie arcivojvodcu Františka Ferdinanda, nasledníka rakúskeho cisárstva, v Sarajeve. Tento incident vyvolal reťazec udalostí, ktorý vyústil vo vojnu medzi mocnostiami. Na webovej stránke tejto podkategórie nájdete informácie o príčinách vypuknutia vojny, vojnových stratégiách, zaujímavostiach o zbraniach a technológiách, ktoré sa vyvíjali počas tejto vojny, ako aj o životnej situácii v bojových zónach a o dopade vojny na civilné obyvateľstvo. Ponúkame tiež zoznam kníh a literatúry, ktorá sa zaoberá touto vojnou. Na stránke nájdete recenzie a odporúčania od historikov a vojnových odborníkov, ktorí vám pomôžu vybrať si zaujímavé a relevantné zdroje pre ďalšie štúdium a pohruženie sa do tejto problematiky. Okrem toho, na stránke si môžete prezrieť aj fotogalériu s historickými fotografiami z vojnového obdobia, ktoré dokumentujú dôležité udalosti, život v zákopoch a vplyv vojny na okolitú krajinu. Veríme, že naša webová stránka podkategórie Prvá svetová vojna v kategórii História, vojnová literatúra, poskytne ucelený a zaujímavý pohľad na túto dôležitú udalosť v dejinách a prispieje k vašej lepšej informovanosti a pochopeniu tohto obdobia.
Autor | Kolektív autorov |
---|
GLS | 3,89 € |
---|
Po celej SR
100% zabezpečenie platby
Jednoduchá reklamácia tovaru
Podpora na telefóne a emaile